1%

2019. ápr. 02. 23:17

Idén ismét felajanlhatjuk adónk egy száza|ékát az egyháznak, illetve egy alapítványnak' A tavalyi
törvényi változások miatt, akik 2018-ban rendelkeztek egyházunk javára, azoknak idén nem
szükséges, ugyanis a felaján|ás visszavonásig érvényes.
Az a|apitványok, egyesületek számára felajánlhatő egy százalékrő| ugyanakkor továbbra is évente
nyílatkozní kell, illetve minden gyülekezetben lehetnek olyanok, akik tavaly nem rendelk eztek.Igy idén
is kérjük támogatásodat' Egyházunk fontos bevétele az adó egy százalékokból beérkező összeg, amely

Imahét

2018. dec. 29. 22:29

 Imahét

Pestszentlőrinc Kossuth téri reformátusoknál

2019. január 7-11. 18:30-tól

De Ő

 

Akinek egyedülálló közössége van az Atyával
"Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi: az én Atyám az, aki dicsőít engem, akiről ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek, és nem ismeritek őt: de én ismerem őt; és ha azt mondom, hogy nem ismerem őt, hozzátok hasonlóvá, hazuggá leszek: de ismerem őt, és az ő beszédét megtartom." (Jn 21,54-55)

- Péterffy György Soroksár- Újtelep

 

2019

2018. dec. 29. 22:27

 óévi istentisztelet 31-én 19 órától,
újévi istentisztelet 1-én 10 órától

2018 anyakönyvi adatai:

Keresztelő 28, 18 fiú, 7 lány, 3 felnőtt

Konfirmáció: 16, 8 fiú, 4lány, 4 felnőtt

Esküvő: 7,1 tiszta református pár

Temetés 33,16férfi, 17 nő

2018 Karácsony

2018. dec. 13. 13:55

December 16-án a vasárnapi 10 órás istentisztelet után a gyerekek előadják gyülekezetünk nyugdíjasainak a Betlehemes játékot,majd szeretettel várjuk ebédre az idősebbeket. 

drive.google.com/drive/folders/1g-SKVJwbMfG4Mj8JbqLYBssYvVz6uSUN

December 23-án az 10 órás istentisztelettel párhuzamosan a gyerkek megnézhetik a Betlehemi csoda bábdarabot.

December 24-én 15 órától lesz a Betlehemes játék előadása, a gyermekek megajándékozása. 

Oldalak