Dr. Szöllősy Áron

presbiter

1997-ben negyedmagammal költöztem Pestszentlőrincre, ma már csak ketten élünk itt. Tamás fiam megnősült, házassága révén Dél-Pestről Észak-Budára került, feleségem pedig az Úrhoz költözött. A gyülekezetet András fiam által ismertem meg, és a gyülekezet is általa ismerhetett meg. Amikor megkaptam a felkérést, első reakcióm nekem is az volt, hogy nem vagyok alkalmas – bár erre figyelmeztetést kaptunk, hogy valójában senki sem alkalmas. És valóban, még a Biblia hősei is szabódtak, mikor elhívást kaptak, magukat alkalmatlannak érezvén, hivatkoztak nehéz nyelvre, tisztátalan ajakra, ifjúságra, alacsony származásra (2Mózes 4:10, Ézsaiás 6:5, Jeremiás 1:6, Bírák 6:15). Magamról annyit, hogy rövid gyógyszeripari vargabetű után a Budapesti Műszaki Egyetemre mentem kutatónak, majd a kutatás mellett - részben kényszerből - egyetemi oktató lettem. Ami a kutatói pályámon nyereség volt, ma kárnak ítélem Krisztusért, hiszen a tudományos körökben nagyra tartott értékek, mint a publikációk, idézettség, impakt faktor, munkabizottsági tagságok, Isten előtt nevetségesek. A közeljövőben nyugdíjba megyek és remélhetőleg többet tudok dolgozni a gyülekezetért.

Utóirat: nem gondoltam, hogy megválasztanak. Megdöbbentem, mikor november 20-án a következő üzenetet kaptam: Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban. (1Kor 15:58)