Kovács Péter

presbiter

Kovács Péter vagyok, szüleimmel és testvéreimmel élek a kerületben. A gyülekezettel először
a hittan óra keretében találkoztam. Majd 1994-ben itt konfirmáltam. Azóta rendszeresen
látogatom az Istentiszteleteket.
Két fő területem van a gyülekezetben amiben tevékenykedem. Az egyik, hogy a határontúliakkal való kapcsolat tartásban segítem a lelkész és a fő gondnok
munkáját. A másik pedig, hogy az egyházfi munkáját segítem a műszaki feladatok elvégzésében.

Súly: 
-20