Szalay-Bekő Máté

presbiter

Családommal együtt 2013-ban költöztünk Pestszentlőrincre, azóta vagyunk aktív tagjai a gyülekezetnek. Mivel feleségemmel, Melindával együtt mindketten informatikusok vagyunk, szolgálataink során főként az informatikai feladatokban, többek között az Igehirdetések online közvetítésében segítünk. Emellett lehetőségeinkhez mérten szívesen szolgálunk más feladatokban is, amennyiben azok elősegítik Isten országának és a gyülekezetnek az épülését.

1984-ben születtem, édesapám Szalay Szilárd református lelkészként szolgált több gyülekezetben is, jelenleg egy független hitvalló kálvinista közösséget vezet a belvárosban. Én magam az egyetemi éveim vége felé tértem meg az Úrhoz és azóta próbálom az életem minél több részét átadni Krisztusnak. Az egyik, számomra fontos ige: "... ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te" (Mt 26,39)

2003-ban érettségiztem, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem műszaki informatikus diplomát. Az egyetemi tanulmányokkal párhuzamosan hálózatkutatási és bioinformatikai témákban kutattam a Semmelweis Egyetemen, végül 2014-ben szereztem bioinformatikai doktori fokozatot a Szegedi Tudomány Egyetem biológia karán. 2004 óta számos kis és nagy cégnél dolgoztam főként programozóként, később kisebb-nagyobb informatikai csoportok vezetőjeként.

Végezetül ezúton is szeretném megköszönni a gyülekezet megtisztelő bizalmát, hogy alkalmasnak talált a presbiteri tisztségre!