Kiss Veronika

szolgáló

Majnárné Kiss Veronika vagyok, 1983-ban születtem Egerben, református lelkészcsaládba. Apai nagyapám is református lelkipásztor volt, anyai nagyapám kántor-tanító, tanár, így mondhatni, anyatejjel együtt szívtam magamba a református énekeket. Kislányként nyaranta orgonáltam nagypapámmal, később már én is játszottam az istentiszteleten 1-1 éneket. Az első hivatalos kántori szolgálatomat 1998 márciusában kezdtem a Budapest Külső-Üllői úti Református Egyházközségben. Eközben már körvonalazódott, hogy zenei pályára lépjek.

2002-ben érettségiztem a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban.
2006-ban végeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zeneelmélet-szolfézs-karvezetés szakon, közben Kocsár Miklósnál zeneszerzést tanultam.
2008-ban a Zeneakadémia ének-zene tanár -karvezetés szakán diplomáztam.
2008 és 2014 között a Baár-Madas Református Gimnázium énektanára voltam, ezt követően kerültem jelenlegi munkahelyemre, a Kispesti Alapfokú Művészeti Iskolába.

A Pestszentlőrinc Kossuth-téri gyülekezetbe 2005 végén kerültem egy reformációs ünnep alkalmával az akkori kántor, dr. Erdős Gábor mellé, akivel sokat kamaráztunk, koncerteztünk együtt.
2006-tól hivatalos kántora lettem a gyülekezetnek, márciusban pedig, Istennek hála, hosszú idő után ismét megalakult a kórus, ahol számos karvezetői tapasztalatra tettem szert.

Hálás vagyok Istenünknek, hogy annyi mindent megélhettem az ifiken, gyerektáborokon, testvéri kapcsolatokon keresztül ebben a gyülekezetben.
2017-ben itt esküdhettünk férjemmel, 2018 végén pedig megszületett a kislányunk, így Krisán Eszter vette át a zenei szolgálatot, akivel mostanában már közösen szolgálunk, nagyon hálás vagyok érte is.
Csodálatosan vezetett eddig az Úr, bízom venne, hogy ha úgy akarja, még sokáig szolgálhatok itt.