Videók

Ausztrál csoport

2015. jan. 11. 10:00

Dátum: 
2015. január 11. 10:00

Ausztrál tini misszionáriusok érkeznek hozzánk karácsony másnapján három hétre. Gyülekezeti szilveszterünket is gazdagítja jelenlétük. Az altemplom felújításában fognak segíteni, melyhez anyagi támogatást is gyűjtöttek már. A parókia emeletén lesznek elszállásolva, az egyik női vezető főz számukra. S délelőttönként a Karinthy, a Sztehlo és a Lónyai Gimnáziumokban vesznek rész tanórákon. Három lány, négy fiú, a női vezető és a vezető házaspár két kisgyermekkel alkotják a csoportot jelenleg, de a jelentkezés még nem zárult le.

teenmissions.com.au

A Teen Mission önkéntesei szolgáltak már utcagyerekek és HIV-fertőzött szülők elárvult csemetéi között is különböző egyházi szervezetek munkájába bekapcsolódva. A magyar fővárosban a parókia-felújítási munkálatok mellett ételt osztottak a rászorulóknak, gyermekprogramot szerveztek és több középiskolába is ellátogattak, ahol bizonyságot tettek a hitükről kortársaiknak. Legfőbb vágyuk ugyanis, hogy megosszák az evangéliumot a velük egykorúakkal.

Nem kis áldozatot hoztak mindezért, hiszen 48 órás utat tettek meg Budapestig, és anyagilag is megterhelő utazásra vállalkoztak.

„Fejenként háromezer-hétszáz ausztrál dollárt gyűjtöttek ezek a gyerekek az iskolai tanévben, hogy el tudjanak utazni hozzánk. Csak a repülőjegy is többszázezer forint, és személyenként további harmincezer forintot adományoztak a gyülekezetünknek anyagköltségre. Saját keresztyén közösségeik adományaiból, magánadományokból és jótékonysági vásárok bevételéből gyűlt össze a szükséges összeg. Az ausztrál diákok saját maguk gondoskodnak az ellátásukról is, nekünk csak az elszállásolásukat kellett megoldani" - számolt be érdeklődésünkre Sándor Balázs.

A lelkipásztor elmondta, a magyar gyülekezetet is szokatlan helyzet elé állította a váratlanul adódó lehetőség, hiszen a fiatalok karácsony másnapján érkeztek, munkát kellett nekik adni januárban, és próbáltak arról is gondoskodni, hogy minél többet lássanak a városból. A segítség azonban jól jött, az önkéntesek több százezer forintnyi anyagi terhet és a munka nyűgét is levették a gyülekezet válláról.

„Reggel hatkor már talpon voltak, és még nyolc óra sem volt, égett a kezük alatt a munka. Egy szobafestő-mázoló és egy villanyszerelő presbiterünk is dolgozott velük, és bár ők tapasztalt szakemberek, a gyerekek olyan tempót diktáltak, amit még ők is nehezen tudtak tartani" - árulta el a lelkész.

És hogy miért éri ez meg az ausztráloknak?

„A hetvenes években indult az a mozgalom, amelynek lényege, hogy tinik szolgáljanak tinik felé az evangéliummal. Tökéletesen beválik ez az elv nálunk is, hiszen ha külföldiek jönnek hozzánk, a diákok körülzsongják őket az iskolákban, érdeklődnek, lelkesednek értük" - osztotta meg tapasztalatait Sándor Gabriella beosztott lelkipásztor, aki maga is vallástanárként oktat egy közeli gimnáziumban.

„Az ausztrál fiatalok ellátogattak több református iskola angolóráira, ahol bizonyságot tettek a diákok előtt. Egy Fülöp-szigeteki fiú arról beszélt, hogy kiskorában egy hölgy odavezette őt egy fehér misszionárius házaspárhoz, és azt mondta nekik: Isten küldte ezt a gyermeket, mert nektek nincs, nálatok a helye. A gyerekeket lenyűgözi, amit ezek a fiatalok már megéltek, és az, hogy mindeközben Krisztusra mutatnak. Az ausztrál szervezet jelmondata: Make a difference!, vagyis Hozz változást a világba!"

Tenni valamit másokért, látni az elvégzett munka gyümölcsét, új kultúrákat megismerni, felfedezni, hogyan munkálkodik Isten szerte a világon, adni a tőle kapott szeretetből és megismerni Krisztus követőit más nemzetek szülötteiben - ezért éri meg útra kelni és akár több ezer kilométert is megtenni, számolt be Jason Stoddart, az ausztrál tinicsapat egyik vezetője.

„Egy-egy ilyen úton félretesszük az összes elektronikus kütyüt, nem szörfözünk a neten, hanem csak arra koncentrálunk, hogy élnek máshol az emberek, mit tesz Isten az ő életükben. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyen itt az egyház, és próbáljuk megosztani az itteni fiatalokkal Isten szeretetét, dacára annak, hogy másik nyelvi-kulturális közegből jöttünk. Bízunk abban, hogy ebből ők is megéreznek valamit."

Panov apó

2014. dec. 25. 10:00

Dátum: 
2014. december 25. 10:00
Téma: 
Bábdarab

Oldalak