Háromszéki Botond

lelkész

Erdélyben láttam meg a napvilágot 1978-ban. Szüleim hitben neveltek. 1989-ben átjöttünk egy kis Trabanttal. Nem volt kérdés sem az istentiszteletre járás, sem az, hogy az általános iskolában elkezdtem hittanra járni. Nagyon szerettem ezeket az alkalmakat. Debrecenben végeztem az általános iskolát, és már itt megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék szolgálni Istennek. Nyíradonyban konfirmáltam. Óriási élmény volt számomra, hogy akkoriban a gyülekezet épített egy tornyot, és ott ezeken az alkalmakon segíthettem. Örök emlék marad számomra, ahogyan egy kis gyülekezet megmozdult, mindenki szolgált amivel csak tudott, az asszonyok minden nap főztek, a férfiak meg építettek. Hála legyen az Istennek ezért, a torony még mindig áll. Teológigai tanulmányaimat Révkomáromban, a Sellye János Egyetemen végeztem, majd ezt követően, gyülekezeti gyakorlat után Budapesten a kórházmisszióban szolgáltam. A Déli Egyházmegye kórházlelkésze lettem, így végeztem 10 évig kórházlelkészi szolgálatot, melyért a mai napig hálás vagyok. Miközben azt gondoltam én viszek valamit a betegeknek, bizony sokszor éppen ők ajándékoztak meg engem az életükkel, szeretetükkel, hitvallásukkal. Különös kegyelmi időszak volt ez az életemben. Ekkoriban nagyon sokat helyettesítetem a Déli Református Egyházmegye gyülekezeteiben. Sok jó élmény, sok kedves találkozás, sok kedves gyülekezettel ismerkedtem meg. Ezt követően hívott meg a gyülekezet lelkipásztorának, amit hálás szívvel el is fogadtam.

Családos ember vagyok, két lányom van, akiket ajándékba kaptam Istentől. Feleségem köyvtáros, amit szívvel lélekkel végez. Hobbija még a madarak megfigyelése, segítése (ennek köszönhetően a templomkert már madárbarát kertté van nyilvánítva), fotózása.

Jómagam szeretem a focit és a kerékpározást.

 

Súly: 
0